Összeállította: Asztalos Imre, Kelemen János, Lőrik Levente, Szűcs József, Kelemen János Hunor a Kübler Henrik által 1960-ban készült visszaemlékezés felhasználásával.
Több mint száz évre kell visszamennünk, ha a rákosszentmihályi Gyülekezet eredetére akarunk rábukkanni. Elevenítsük fel a múltat, és gondoljunk hálás szívvel az Örökkévaló szeretetére, hűségére, csodálatos vezetésére!
A rákosszentmihályi Gyülekezet kezdetét jelentő misszió 1914-ben indult, amikor a mai XVI. kerület területéhez tartozó sashalmi- fából készült- úgynevezett barakkokban evangélizációs alkalmakat tartottak hívő bizonyságtevők.
Az alapító tagok visszaemlékezése alapján tudunk arról, hogy 1920 novemberében egy baptista testvér, név szerint Pénzes testvér – aki egy fabarakkban lakott Sashalmon, és a nagyiccei katonai anyagraktárban dolgozott – megismerkedett a Szentgyörgyi családdal. Pénzes bácsit a Szentlélek indította, hogy vigye el az Isten kegyelméről, Krisztus szeretetéről szóló jó hírt Szentgyörgyiékhez. A látogatás során felolvasott a Bibliából, és imádkozott. Végül megkérdezte vendéglátóit, hogy akarják-e követni az Úr Jézust. „Igen” – felelték meghatottan Szentgyörgyiék.
1921-ben Szentgyörgyi néni kérte felvételét a Nap utcai Baptista Gyülekezetbe, majd bemerítkezett.
A hitvalló munka most már két család összefogásával folytatódott. Minden este megtelt hallgatókkal Pénzesék barakklakása. Ezeken az estéken hallotta meg az isteni üzenetet Szlatki bácsi és Golyán néni is, és csatlakoztak a kis Gyülekezethez. Egyik alkalommal arról beszélgettek, hogy jó lenne elhívni a péceli zenekart egy evangélizációs alkalomra, hogy ismertebbé tegyék az Isten kegyelméről szóló üzenetet Rákosszentmihályon. A zenekar meghívásában egyetértettek, csak egy volt a baj, az ínség, mindenki szegény volt, és a kenyeret is jegyre adták. A szeretet azonban nem ismer akadályt. Meghívták a zenekart, és lett kenyér, mert az Úr kirendelte. Pénzes testvér jegy nélkül kapott kenyeret, a többi testvér hozott rizst és más ennivalót is. A vártnál sokkal többen jöttek, és az érdeklődők is sokan voltak, de mindenkinek jutott az eledelből bőven. A zenekar szolgálatára nagy sokaság gyűlt össze. Isten megáldotta a hirdetett igét, mert 1921 húsvétján már kilenc lélek adta át életét az Úrnak. A bemerítettek között ott volt a Szentgyörgyi házaspár is, így a Gyülekezet létszáma 11 főre gyarapodott.
Az igehirdetői szolgálathoz a Gyülekezet segítséget kért a szemináriumtól. Halász testvér személyében meg is érkezett a segítség. Az összejöveteli órák egyre látogatottabbak lettek. A hallgatók között akadt nemegyszer olyan is, aki bottal, husánggal jött, hogy rendet teremtsen a hívők között. A felbőszült rendzavarókból azonban az ige hatására a legtöbb esetben csendes igehallgató lett.
1922-ben a Horeczky család engedett át egy szobát a Budapesti úton (a Hársfa utca sarkán álló) házukból a Gyülekezetnek összejövetelek céljára. Ez volt az első állandó istentiszteleti helye Gyülekezetünknek. Ebben az időben költözött családjával Szentmihályra Fejér testvér is, aki hosszú időn keresztül a Gyülekezet vezetését végezte. Vendég igehirdetőként Szabó testvér hat éven keresztül járt ki a Nap utcából, majd Sárközi, Kondor, Beharka, Kovács, Udvarnoki, Steiner, Szász, Bányai testvérek és a szeminaristák.
A növekedő Gyülekezet számára az istentiszteletek helyét a Szlatki-féle házba helyezték át. Itt egy szoba-konyhás épületet béreltek, amelyet istentiszteletek céljára átalakítottak, és egy új nagytermet is építettek mellé. Még ebben az évben a Maródi és Klein családdal szaporodott a Gyülekezet. 1926-ban a Kosdi család is megtért Krisztushoz, és ebben az időben a Szilágyi család is Rákosszentmihályra költözött. A missziómunka állandó jelleget öltött, melynek területe leginkább a sashalmi barakkok környéke és a kurkusz malom volt. Az istentiszteletek helyéül szolgáló épület magas bérleti díját a Gyülekezet nem tudta fizetni, ezért a továbbiakban a Diófa utca 17-ben, a Maródi család lakásán tartották meg azokat.
1928-ban a Gyülekezet már imaházépítésre alkalmas telket tud vásárolni. Még ebben az évben megkezdődött az új imaház építése a Pichler István utcában (a mai Párta utca 9.). Az imaházalap lerakásánál a Gyülekezet valamennyi tagja részt vett. Az építkezéshez szükséges összeg nagy részét Fejér testvérék fedezték. 1928. augusztus 12-én a Gyülekezet nagyszámú vendég, köztük az újpesti zenekar közreműködésével tartotta meg az imaház megnyitó ünnepélyét.
1929-ben a vasárnapi iskolának állandó tanítója lett Blumm Rózsika személyében és ebben az évben megalakult a vonószenekar.
1930-ban Fejér testvér felavatott diakónus lett, aki a Gyülekezeti megbízást követően még nagyobb odaadással szolgálta az Úr ügyét. A nappali fárasztó munka után sokszor éjjeleket töltött az ige mellett, hogy Isten üzenetét méltóképpen tudja tolmácsolni.
1935-ben megalakult a Rákosszentmihályi Fiúkör, melynek vezetője Welker Lídia testvérnő volt. A fiúkör is nagyon áldásos munkával szolgált az Úrnak. 1935-ben a Gábor családdal gyarapodik a Gyülekezet. Gábor testvér, mint diakónus vállal részt az Úr országának építésében.
1936-ban már a Pichler István utcai imaház lassan kicsinek bizonyult. Ebben az időszakban igen nagyrészt vállal magára Reichert Gyula testvér, aki 1937-től lelkes és szolgálatkész munkása a Gyülekezetnek élete végéig.
1938-ban a Gyülekezet Isten segítségével képes arra, hogy megnagyobbítsa az imaházat. Még ebben az évben megalakul a fúvószenekar. 1938-ban ismét egy hívő család érkezett Rákosszentmihályra Fülöp testvérék személyében. 1940-ben Fülöp testvért diakónussá avatták.
A világháború éveiben jelentősen növekedett a Gyülekezet. 1942-ben a Szent Szellem munkája nyomán 22 testvér követte az Úr Jézust a hullámsírba, 1943-ban ismét nyolc személy vallotta meg hitét.
Fejér testvér 1951-ben befejezte földi pályafutását. A Gyülekezet vezetését Illés László testvér, a József utcai Gyülekezet tagja vette át. Ez alatt az idő alatt Fülöp testvér utazó missziót folytatott.
1950-tol 1951-ig Nagy József testvér, a péceli Gyülekezet lelkipásztora volt az igehirdető Gyülekezetünkben.
1951-től 1970-ig Dobner Béla testvér volt a lelkipásztorunk, aki a fóti Gyülekezet vezetését is végezte ezen időszakban. 1953-ban a Gyülekezet Reichert János testvért diakónussá avatta. 1956-ban a Gyülekezet új, az előbbieknél sokkal alkalmasabb és nagyobb épületet vásárolt imaház céljára a Sándor utca 26. szám alatt. A háromszobás családi házat az 1956-os forradalom idejét kihasználva átalakították az istentiszteletek megtartására alkalmas egyterű imaházzá. Az 1956-os forradalom eseményei alatt és annak hatásai miatt Gyülekezetünkből tizenketten külföldre távoztak. Nehéz, próbákkal és nehézségekkel teljes évek következtek a Gyülekezet életében, de Isten hűsége óvta és megtartotta választottait. A Sándor utcai imaház épületében kialakításra került egy önálló bejáratú lelkipásztorlakás, mely lehetővé tette a lelkipásztorhívást.
1970-ben az akkor mintegy 40 tagú Gyülekezet meghívását elfogadta Szűcs József testvér, aki korábban egy évig teológus volt Rákosszentmihályon. Szűcs testvér így emlékezett vissza az akkori Gyülekezetre: „…ha volt Pesten élő közösség, akkor az a Rákosszentmihályi Baptista Gyülekezet volt. Isten kegyelme rátalált a fiatalokra, és megtértek, bemerítkeztek. A misszióban igazi segítőtársak voltak: Hicsár Béla, Andriska Pál, Kübler Henrik testvérek. 1975-ben új szolgatársat küldött Isten: a Kelemen család Rákosszentmihályra költözött.” „Élt, ragyogott” a Gyülekezet. Az ideológiailag nehéz időszak ellenére is folyt az ifjúsági munka, rendszeresen házi imaközösségeket tartottunk, és a testvérek készséggel tettek bizonyságot hitükről a hivatalosan is ateista világban. Dicsőítésről sokat beszélnek napjainkban, pedig a 70-es évek rákosszentmihályi ifjúságának kórusa tiszta szívvel dicsőítette énekével Krisztusát.
A rendszeres látogatók és új tagok miatt imaházunk kicsinek bizonyult, mivel taglétszámunk 80 főre emelkedett, így az imaterem nagyobbításra szorult. Az imaház felújítása a lelkipásztorlakásban keletkezett tűzeset kapcsán halaszthatatlanná vált. Az átalakítás során nagyobbításra került az imatermünk, megépült Gyülekezeti hangszerünk, az orgona Soós Péter munkájaként Tarnai Endre testvér közreműködésével, és a ma is meglévő szószék Szűcs Bertalan testvér irányításával. A rákosszentmihályi tízéves szolgálatról így emlékezett meg Szűcs testvér: „Áldott idők voltak azok…”
1980-ban Asztalos Imre testvér lett a Gyülekezet lelkipásztora. Az építkezés évei következtek a Gyülekezet számára. Szerettünk volna új imaházat építeni, meg lelkipásztorlakást, gondnoklakást, ifjúsági termeket, de abban az időben az engedélyezés politikai kérdés volt. Végül Isten kaput nyitott számunkra, és nekikezdtünk – ugyan építési engedély nélkül – az építkezésnek 1981 tavaszán, elbontva a régi létesítményeket. Az építkezés ideje alatt hálából a Sashalmi Református Gyülekezetben találtunk otthonra ingyenesen, mivel baptista hitelődeink ínséges időszakban segítséget nyújtottak református testvéreinknek. Az imaház építésében mindenki részt vállalt, de Orgoványi István vasszerelő, idős Kelemen János testvér kőműves és Asztalos Imre, mint lelkipásztor, továbbá mint mindenben mindenes munkájáról megemlékezünk. Az építkezésről összefoglalásul legyen elég az imaházavatón elhangzott imádság: „Istenem, bocsásd meg, hogy az indulásnál álomnak is sokalltam azt, amit itt látunk megvalósulva!”
1983-ban a Sándor utcai létesítményt WC-blokkal, garázzsal, bemerítőmedencéhez kapcsolódó öltözőkkel és a tetőtérben ifjúsági termekkel egészítette ki a Gyülekezet.
A fizikai építkezés mellett a Szentlélek által újjászületések, elhívások történtek. Gyülekezetünkből lelkipásztori szolgálatra kaptak elhívást Kübler János, Pető Albert, Macher Tivadar, Tenkely Béla testvérek.
1985-ben presbiteri munkára rendelte ki a Gyülekezet Kelemen János testvért, majd Gyülekezetvezetői feladattal bízta meg, Oros István, valamint Szilágyi László testvért diakónussá avatta. A Gyülekezeti közösség kialakításában a közös üdülések (Döbrönte, Noszvaj stb.) tanítványság tanfolyamai Isten adta áldások voltak.
1989-ben a rendszerváltást is kihasználva új lendületet vett missziós munkánk, melyhez Isten külső segítséget is adott külföldi testvérek által és a partnermisszión keresztül, és elindultunk az imaház falain kívül is hirdetni a Jó Hírt. A partnermissziós alkalmak egészhetes evangélizációk voltak, melyek során iskolákba, önkormányzathoz, rendőrséghez, idős otthonokba vittük az evangéliumot. Ettől kezdve látogatja rendszeresen a Gyülekezetünk a szociális otthonokat. Isten iránti hálával emlékezünk vissza Vilmára, Rickyre, Janicere, Wayne Barrettre és sok más testvérre. Gyülekezetünk taglétszáma kilencven fölé emelkedett ebben az időben. Azonban sajnálatos módon ezt követően 14 bemerített fiatal hagyta el Gyülekezetünket a karizmatikus mozgalom térnyerése folytán.
1990 májusában jelent meg először Gyülekezetünk lapja, a „Szentmihályi Hírnök” Reichert György testvér szerkesztésében. A lap nemcsak híradás volt a közösségünk számára, hanem sok kincs őrzője az elköltözött és még élő testvérek életéből felvillantva, hogy Istenünk milyen hatalmasan tud munkálkodni az övéi között. A sok-sok példa közül elég, ha csak az „Én történetem” rovatban Fülöp testvérről, Kalkó néniről, Kübler testvérről, Szabó néniről megjelent írásokra gondolunk.
Az 1990-es évek elején nagy élményt és lelki feltöltődést jelentett Gyülekezetünk számára a komolyzenét játszó testvérek megtérése és szolgálata, melyben eszközként Illési Erika hegedűművészt használta Istenünk.
1993-tól 2002. augusztusig ifjú Szilágyi Sándor testvér volt a Gyülekezet lelkipásztora. Ezen időszakban kezdődött el missziós céllal az úgynevezett ruhaakció, valamint a „mindenki karácsonya”, a focimisszió, és folytatódott a szociális otthonok rendszeres látogatása.
1996-ban megalakult a Rákosszentmihályi Harangzenekar Szilágyiné Mátyus Elvira vezetésével. A harangzenekar száznál is több alkalommal vállalt külső szolgálatot nemcsak templomokban és imaházakban, hanem kultúrházakban, színházakban, sportcsarnokokban, bevásárlóközpontokban, menedékszálláson, idősek otthonaiban Budapesten, vidéken és a határon túl is. A harangzenekar játékának CD-felvételét és kiadását az amerikai hunstwillei Gyülekezet adományával valósítottuk meg.
1998-ban imaházunk udvarát parkosítottuk, majd 1999-ben az új utcai kerítés megépítésével mintegy kinyitottuk az utcára.
2003-ra imaházunk épülete nagyon leromlott, generálisan felújításra szorult. A tetőszerkezetet, ifjúsági termeket, lelkipásztorlakást, gondnoklakást, lépcsőházakat, imatermet és a kiszolgálóhelyiségeket, a pincét, a teljes fűtést, víz és villanyszerelést érintő felújítás komoly anyagi áldozatvállalás mellett, kevesebb mint egy év alatt valósult meg Istenünk segítségével.
2003 októberétől Lőrik Levente volt a Gyülekezetünk lelkipásztora. A Rákosszentmihályi Baptista Gyülekezet taglétszáma ekkor 79 fő volt. Ezen időszakban is történtek megtérések, megújulások. A fő feladatunk, a lélekmentés mellett fizikailag is gyarapodtunk, megépítve az új oldalkerítést az imaház udvarán.
2007 és 2017 között Marton Zsolt volt Gyülekezetünk lelkipásztora. Ezen időszakban adhattunk hálát Gyülekezetünk fennállásának 100. évfordulója alkalmából.
2018-ban érkezett Gyülekezetünkbe Seres Győző testvér és családja. A mintegy 40 fős közösség jelentős részét a kisgyermekek és az idős testvérek adják, így a szolgálatunkat ezzel összhangban folytatjuk. Seres testvér érkezésével megerősödött az idős otthonban történő szolgálat, valamint a zenei szolgálatok is. A gyermekek részére furulyaoktatás kezdődött, a közös éneklések, a házi csoportok, a rendszeres Agapé alkalmak és a táborok szervezése is a testvérek aktív részvételével zajlik. 2019-ben jelentős felújításokra került sor, az imaház udvarán játszósarok került kialakításra, egyúttal korszerű technikai felszerelések kerültek beszerelésre – a testvérek adományai és a XVI. kerületi Önkormányzat támogatásával.
2020-ban a koronavírus járvány hatására kezdődött meg az Igehirdetések online megosztása, amely további technikai újításokat igényelt.
Talán ez az utolsó momentum is érzékelteti, hogy milyen nagy változások történtek a világban 1914-től, a baptista misszió rákosszentmihályi indulásától, mikor még egyedüli hírközlési eszköz - az evangélizációra történő hívogatás érdekében - a fabarakkokra kifüggesztett plakát volt. Jelenleg számos informatikai eszköz és csatorna áll rendelkezésünkre Jézus Krisztus örömhírének továbbadására – élnünk kell ezzel a lehetőséggel. Ebben elődeink hűségét és kitartását ma is példának tekintjük, s szeretnénk mindazt elvégezni, amit a mi nemzedékünkre bízott a gondviselő Isten.
Tudjuk, hogy a világ változásai és az utolsó idők nehézségeinek sem kell kétségbe ejtenie vagy elkeserítenie, mert életünk, s így evangélium-hirdetésünk alapja az a Jézus Krisztus, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13:8).